udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: László D. László

2001. augusztus 24.

Zilahon a városi EMKE-házban aug. 17-én tartották az ünnepi megemlékezést, amelyen Lakó Éva muzeológus ismertette László D. László történelemtanár Szent Istvánról szóló tanulmányát. Utána bemutatta az ópusztaszeri emlékparkot és az ott kiállított Feszty-körképet. Aug. 20-án a római katolikus templomban Schek László esperes szentbeszédében az emberek számára egyetlen járható útként jelölte meg Szent István király példáját. Minden tettével megszentelte a megmaradásunkat biztosító politikát, egységessé kovácsolta a magyarságot, megerősítette és megőrizte országa népét. A szentmise után Kerekes Edit városi RMDSZ-elnök méltatta István király életét és művét, majd a résztvevők a városi és megyei szervezet, a civil egyesületek nevében koszorúkat helyeztek el templom előterében felállított márványtábla előtt. /Józsa László: Augusztus 20. Ünnepeltünk. = Szilágyság (Zilah), aug. 24./

2001. október 25.

Okt. 23-án sakkversennyel folytatódtak az 5. Zilahi Napok, majd nyílt történelemórát tartott diákjaival László D. László történész az 56-os eseményekről. Deák Ferenc fotóművész képeiből nyílt kiállítás. Kerekes Edit zilahi RMDSZ elnök elmondta: ez évben osztják ki először a Pro Zilah díjat, amelyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik sokat tettek a zilahi magyarokért. Az első Pro Zilah kitüntetést post mortem Meszesi Lajos, egykori cserkészvezető kapta. /Sz. Cs.: Ma nyújtják át a Pro Zilah díjat. Nagy érdeklődés övezi a magyar népünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék